Eredeti lelőhelyük Chile, ahol a legközönségesebb rágcsálók.

Octodon degu

Az otthon tartható kisemlősök között igazi újdonságnak számítanak ezek a különleges, alig ismert állatok, amelyek rendszertanilag a rágcsálók (Rodentia) rendjébe és az ún. csalitpatkányok (Octodontidae) családjába tartoznak, de szegről-végről a csincsillának és a tengerimalacoknak is rokonai.

Eredeti lelőhelyük Chile, ahol a legközönségesebb rágcsálók. A bokros, csalitos helyeken szinte százával népesítik be a talajt. Bokrokra, fákra soha nem másznak. Igazi társas lények. Ezt bizonyítja az is, hogy ha pihennek vagy napoznak, szinte egymás hegyén-hátán fekszenek. Ha idegen, netán ellenség közeledik feléjük, nyomban - szinte varázsszóra - eltűnnek föld alatti kotorékaik labirintusában. Kisvártatva azonban valamelyik kijáratnál újból felbukkannak, és alaposan szemrevételezik lakóhelyük környékét, vajon a betolakodó eltűnt-e vagy sem. Ily módon a ragadozóknak vajmi kevés esélyük van arra, hogy közülük elkapjanak egy-egy példányt.

 

A kifejlett állatok testhossza 18-20 cm, amelyhez 10-12 cm-es farok is tartozik. Zömök testüket szürkésbarna prém borítja, amely világosban narancssárga fényű, csillogású. Farkuk végén fekete pamacsot viselnek.Mint az fülük méretéből, helyzetéből is kikövetkeztethető, hallásuk kiváló, a legkisebb neszt is meghallják, és nyomban felfigyelnek rá.

Tavasztól őszig szaporodnak. Tenyésztésük nem jelent különösebb gondot. Ha lelkiismeretesen tartjuk, gondozzuk őket, 6-8 hónapos korukban már tenyésztésbe vehetők. A nőstények mintegy 90 napig vemhesek, majd 2-8 utódot hoznak világra. Az újszülöttek soha nem csupaszok, testüket finom prém borítja. Az apróságokat a nőstények 8-9 héten keresztül, vagyis addig szoptatják, amíg áttérnek az önálló táplálkozásra.A tapasztalatok szerint 4-6 évig élnek.

Őshazájukban - akárcsak a mi mókusaink - télire némi tartaléktáplálékot gyűjtenek maguknak, mindenekelőtt magvakat, összeaszalódott gyümölcsöket, füveket, gyökereket és leveleket.

A deguk táplálására felhasználható a zöld saláta, reszelt sárgarépa, a gabonamagvak, a legkülönfélébb gyümölcsök, mogyoró, mandula, dió, mazsola, sajtok (pl. trappista), száraz kenyér, továbbá a nyulak, egerek, tengerimalacok, patkányok, csincsillák tápja. A felsoroltak mellett időnként ajánlatos kedvenceinknek néhány csipetnyi takarmánymeszet is szórni a táplálékra.

Hamar megszokják új környezetüket, és egykettőre szelíddé, kezessé válnak. Különösen a fiatalok alkalmasak a szelídítésre. Könnyen kezelhetők akkor is, ha egyszerre több példányt szállásolunk el. Sőt! Nagyon előnyös, ha többen vannak együtt, hiszen - mint már említettük - társas lények!

Férőhelyük legyen tágas, és a rágásnak, rágcsálásnak jól ellenálló anyagból (üvegből, rozsdamentes fémlemezből, dróthálóból) készüljön. 3-5 kifejlett állatnak legalább 1/2 m2-t kell biztosítani. Terráriumuk aljára helyezzünk alomként finom faforgácsot, amelyet a szükség szerint kell cserélni. Néhány vastag, ágas-bogas faág hangulatosan és az állatoknak megfelelően díszíti a terráriumot.

Elhelyezésére nemcsak a terrárium, hanem az újabban nagy választékban beszerezhető, rozsdamentes drótból összeállított, szénaráccsal is ellátott ketrec/kalitka is felhasználható.

A táplálék és az ivóvíz tárolására olyan nehéz cserépedényt alkalmazzunk, amelyet képtelenek feldönteni. Abban az esetben, ha elegendő lédús füvet, zöldséget és gyümölcsöt kapnak, ivóvízre és itatóedényre nincs szükség. Nem árt tudni, hogy az etetőedényből szanaszét hurcolják az eleségüket, hogy azt nagy-nagy nyugalomban ki-ki a saját ízlése és vérmérséklete szerint fogyassza el. Így könnyen előfordulhat, hogy a faforgácsalomban itt is, ott is ételmaradékok lapulnak. Ezért is fontos a gyakori alomcsere!

A deguk rendszerint szobatiszták, már ami az ürítésüket illeti. Éppen ezért nagyon célszerű a terrárium valamelyik sarkában egy olyan tálkát elhelyezni, amibe fűrészport, tőzeget vagy itatóspapírt helyeztünk. Ebben az esetben minden esély adott ahhoz, hogy védenceink itt végezzék el a "dolgukat".

A deguk néhány hét, de legfeljebb néhány hónap alatt annyira megszelídülhetnek, hogy a táplálékot akár kézből is elfogadják. Néha a simogatást is eltűrik. Eközben soha ne feledjük az örök szabályt - a hirtelen mozdulatoktól, a durva megfogástól megijednek, és ilyenkor könnyen megharaphatnak bennünket. Ha felemeljük valamelyiket, soha ne a farkuknál fogva tegyük, mert ettől érthető módon ingerlékennyé, támadóvá válnak, s ahogy tehetik, szabadulni kívánnak. Megfogásuk akkor a legeredményesebb, ha óvatosan a hasuk aljához csúsztatjuk a tenyerünket.